Fenyő (Pinus): fajok, felismerés, előfordulás Csehországban és termesztés

A fenyő (Pinus) a fenyőfélék (Pinaceae) családjába tartozó tűlevelű fák és cserjék nemzetsége, amely mintegy 110–120 fajt foglal magában, és szinte kizárólag az északi féltekén elterjedt. A fenyők legkönnyebben tűleveleikről ismerhetők fel, amelyek csomókban nőnek (leggyakrabban kettesével, hármasával vagy ötösével). Csehországban három faj őshonos: az erdei fenyő, a havasi törpefenyő és a lápi fenyő. Az erdei fenyő a lucfenyő után a második legfontosabb erdei fafaj, és ott is megél, ahol más fák csak tengődnének.

A fenyő röviden

Hogyan ismerjük fel a fenyőt?

A többi tűlevelű fa között a fenyő tűleveleinek elrendeződése miatt összetéveszthetetlen. A lucfenyő és a jegenyefenyő tűi egyesével állnak, a vörösfenyő tűi 20–40-esével sűrű csomókban, és télre lehullanak. A fenyő tűlevelei kis csomókban nőnek, amelyeket tövüknél hártyás hüvely ölel körül.

• A csomóban lévő tűk száma a fő határozóbélyeg. Kéttűs például az erdei fenyő, a havasi törpefenyő és a feketefenyő. Háromtűs a sárgafenyő és a merevtűs fenyő. Öttűs a simafenyő és a cirbolyafenyő.
• A tobozok lecsüngők vagy elállók, kemény, fás pikkelyeik vége megvastagodott (pajzs), és egészben hullanak le. A jegenyefenyő tobozai ezzel szemben közvetlenül az ágon esnek szét.
• A kéreg idősebb fáknál mélyen barázdált. Az erdei fenyő törzsének felső részén jellegzetes narancsos-rozsdás, vékonyan hámló kéreg látható.
• A korona fiatal fáknál általában kúp alakú, idős korban kiszélesedik, gyakran ernyőszerű vagy szabálytalan.

Virágzás és a tobozok érése

A fenyők egylakiak. Ugyanazon a fán találhatók a hajtások tövén csoportosuló sárga porzós tobozkák és a hajtásvégeken ülő apró, vörösesibolya termős tobozkák. A májusi–júniusi virágzáskor annyi virágpor szabadul fel, hogy a tócsákat és az autókat is beborítja. Ezt nevezik „kénesőnek”. A beporzás után a termős tobozka nagyjából két évig fejlődik. Az erdei fenyő tobozai a második év őszén érnek be, a hártyás szárnyú magvak pedig csak a harmadik év tavaszán hullanak ki. Egyes fajoknál, például a mandulafenyőnél, az érés három évig tart.

Csehországban élő fenyők

Őshonos fajok

Erdei fenyő (Pinus sylvestris): általában 25–35 m, kivételesen 40 m-nél is magasabb fa. Kékeszöld, enyhén csavarodott, 3–7 cm hosszú tűi párosával állnak, tobozai 3–7 cm hosszúak. Törzse felső részének narancsos kérgéről könnyen felismerhető. Síkságtól a hegyvidékig előfordul, legjobban a sovány homoktalajokon, sziklákon és tőzeglápokon érzi magát. Ez Csehország legelterjedtebb fenyője.

Havasi törpefenyő (Pinus mugo): többtörzsű, elfekvő ágú cserje, általában 1–3 m magas. Sötétzöld, 3–8 cm hosszú tűi párosával állnak. Őshonos a Krkonoše (Óriás-hegység) és a Šumava (Cseh-erdő) legmagasabb részein, ahol az erdőhatár fölött összefüggő állományokat alkot. Máshol, például a Hrubý Jeseníkben, a múltban telepítették, és ma kiszorítja az értékes alpesi fátlan élőhelyeket.

Lápi fenyő (Pinus uliginosa, syn. P. rotundata): legfeljebb 20 m körüli egytörzsű fa, esetenként cserje. Tőzeglápokhoz kötődik, például a Třeboň-medencében, a Šumavában, az Érchegységben és a Slavkovský les (Császár-erdő) vidékén. Rendszertanilag a havasi törpefenyő és a horgas fenyő (P. uncinata) rokonsági körébe tartozik. Besorolása a botanikusok között ma is vitatott, a különböző források önálló fajként vagy alfajként tárgyalják. Ahol a havasi törpefenyő és a lápi fenyő találkozik, Pinus ×pseudopumilio néven ismert hibridek jönnek létre.

Nem őshonos fenyők erdőkben, parkokban és kertekben

A cirbolyafenyő (Pinus cembra) Csehországban nem őshonos. Természetes élőhelye az Alpok és a Kárpátok, Csehországban csak ültetve fordul elő, például hegyvidéken és parkokban. Csomónként öt tűje van, tobozai nem nyílnak fel, magvait madarak és rágcsálók szedik ki. A régebbi szakirodalom néha tévesen azonosította a törpe cirbolyafenyővel (Pinus pumila). Ez azonban a Távol-Keleten és Szibériában honos, önálló cserjés faj.

• Feketefenyő (Pinus nigra): merev, sötét, 8–16 cm hosszú tűi vannak. A múltban tömegesen telepítették mészkőlejtőkre és meddőhányókra. A Český kras (Cseh-karszt) területén helyenként értékes sztyeppterületekre terjed.
• Simafenyő (Pinus strobus): Észak-Amerikából származik. Puha, öttűs csomói és hosszú, keskeny tobozai vannak. A Cseh-Szász Svájcban inváziós fafajjá vált, a nemzeti park igazgatósága célzottan irtja.
• További kerti fajok a páncélfenyő (P. heldreichii), a rumeliai fenyő (P. peuce), a Banks-fenyő (P. banksiana), a sárgafenyő (P. ponderosa), a japán fehérfenyő (P. parviflora) és a himalájai selyemfenyő (P. wallichiana).

Élőhely és ökológia

A fenyők tipikus pionír fafajok. Sok fényt igényelnek, és jól tűrik a szárazságot, a fagyot, valamint a sovány, savanyú vagy éppen meszes talajokat. Ezért gyakran elsőként telepednek meg homokos területeken, sziklagerinceken, tőzeglápokon és felhagyott kőfejtőkben. Ilyen helyeken gyakran a nyír kíséri. Termékenyebb talajokon azonban árnyékban fokozatosan túlnövi a bükk, a lucfenyő vagy a jegenyefenyő.

Természetes fenyveseket Csehországban a Kokořín vidékének és a Český ráj (Cseh Paradicsom) homokkövein, a Doksy környékén, a Třeboň-medencében és Dél-Morvaország homokvidékén, Hodonín mellett találunk. A fenyőerdők nagy részét azonban ember telepítette. A fenyő mélyre hatoló karógyökere miatt a lucfenyőnél jobban ellenáll a széldöntésnek.

Ám a fenyő sem viseli következmények nélkül a szárazságot. A 2015 utáni aszályos éveket követően tömegesen pusztulnak a fenyőállományok, főként Dél-Morvaországban és Közép-Csehországban. A legyengült fákat megtámadja az ötfogú fenyőszú, gombás betegségek és a fenyő-fagyöngy (Viscum album subsp. austriacum). A tobozok és a magvak fontos táplálékot jelentenek a keresztcsőrűeknek, a mókusoknak és a harkályoknak. A fenyő mikorrhizás gombákkal is szimbiózisban él, például a fenyőtinórukkal vagy a fenyő-vargányával.

Faanyag és felhasználás

A fenyő a puhafák közé tartozik, de keményebb, nehezebb és gyantásabb a lucfenyőnél. Sűrűsége 500–550 kg/m³ körül van. Gesztje vöröses vagy barnás, szijácsa világos, jól megmunkálható. A gyantának köszönhetően tartósabb, impregnálás után a szabadban is sokáig kitart.

• Építőipar: tetőszerkezetek, gerendák, ablakok, padlók, teraszok és oszlopok.
• A faanyagot a bútoriparban és az asztalosiparban is használják, mert a tömör fenyő mintázata miatt kedvelt.
• Fájából cellulóz és lemezanyagok készülnek.
• A gyantából régen terpentinolajat, kolofóniumot és kátrányt nyertek.
• A tűlevelekből és fiatal hajtásokból gyógynövénykészítmények készülnek, például illóolajok inhaláláshoz és fürdőhöz, vagy szirup a fenyő „gyertyáiból”.
• Ehető magvakat, az úgynevezett fenyőmagot főként a mandulafenyő (P. pinea), a szibériai cirbolyafenyő (P. sibirica) és a koreai cirbolyafenyő (P. koraiensis) adja.

A fenyő nevelése a kertben

A fenyő a legigénytelenebb tűlevelűek közé tartozik. A hely kiválasztásakor azonban számolni kell végleges méretével. Az erdei fenyő vagy a feketefenyő nagy fává nő, kisebb kertbe ezért inkább a havasi törpefenyő és a törpe fajták valók.

Fekvés és talaj

• Válasszunk napos helyet, mert árnyékban a fenyő felkopaszodik és elveszíti alsó ágait.
• A talaj legyen jó vízáteresztő, akár homokos vagy köves is. A fenyőknek főként a tartós pangó víz és a nehéz agyag árt. Kivétel a lápi fenyő, amely a tőzeglápokhoz alkalmazkodott.
• Az erdei fenyő tűri a savanyú talajt, a feketefenyő és a havasi törpefenyő a meszes talajt is elviseli.

Ültetés és gondozás

Legjobb tavasszal vagy augusztus végétől októberig ültetni, ideális esetben konténeres növényt. A karógyökerű fenyő nagyobb méretben rosszul viseli az átültetést. Az ültetést követő első két évben szárazságban öntözni kell, az idősebb fenyők általában már nem igényelnek öntözést. Csak minimálisan trágyázzuk. A havasi törpefenyő vagy a bonsai tömör formáját úgy tarthatjuk meg, hogy május végén, június elején a fiatal hajtásokat, az úgynevezett „gyertyákat” nagyjából felére-kétharmadára visszavágjuk. Az idős fából a fenyő nem hoz új hajtásokat.

Kedvelt kerti fajták a havasi törpefenyő 'Mops', 'Gnom' és 'Pumilio', az erdei fenyő 'Watereri', valamint a simafenyő törpe formái, például a 'Radiata'.

Kártevők és betegségek

• A fenyőtűpergés fiatal növényeken a tűk barnulását és hullását okozza. Segít a szellős fekvés és a fertőzött avar eltávolítása.
• A vörös tűfoltosság (Dothistroma) és a hajtáselhalás (Diplodia) főként a feketefenyőt támadja.
• A simafenyő-hólyagrozsda az öttűs fenyőket támadja, köztesgazdaként ribiszkét igényel. Ezért ne ültessünk simafenyőt fekete ribiszke közelébe.
• A kártevők közül előfordul az apácalepke, a fenyődarazsak, a fenyőormányosok és a szúbogarak, amelyek főként a szárazságtól legyengült fákat támadják.

Érdekességek és kulturális jelentőség

• A fenyő óchtcseh és szláv neve sosna. Ma is fennmaradt számos helynévben és a fenyőormányos cseh nevében (sosnokaz).
• A kaliforniai White Mountains szálkásfenyői a Föld legidősebb élő szervezetei közé tartoznak, korukat több mint 4800 évre becsülik.
• A nemzetség főként az északi féltekén elterjedt. Egyetlen faj, a Merkus-fenyő (P. merkusii) lépi át természetes módon az Egyenlítőt Szumátrán.
• Kelet-Ázsiában a fenyő a hosszú élet és a kitartás jelképe, a japán kertekben és a bonsaiművészetben a legbecsesebb fák közé tartozik.
• A fenyők pollenszemcséinek két légzsákja van. Ezeknek köszönhetően a szél több tíz kilométerre is elviszi őket, a tőzeglápi üledékekben pedig segítik a kutatókat az egykori erdők rekonstruálásában.

Összefoglalás

A fenyő ellenálló, fénykedvelő tűlevelű, amely a csomókban álló tűleveleiről ismerhető fel. Csehországban az erdei fenyő, a havasi törpefenyő és a lápi fenyő őshonos. A cirbolyafenyőt, a feketefenyőt és a simafenyőt telepítették, közülük némelyik nem kívánt módon terjed. A fenyő homokos területeken, sziklákon, tőzeglápokon és hegygerinceken is megtelepszik, és értékes, gyantás faanyagot ad. A kertben igénytelen, ha elegendő napfényt és jó vízáteresztő talajt kap.